Rólunk mondták
Féltengelytörés
"Féltengelytörés, hála a hatalmas kátyúknak. Az egyik legrosszabb dolog, ami vezetés közben érheti az embert. Mivel 160 km-re voltam otthonról, ezért először nem tudtam, mihez is kezdjek. Eszembe jutott, hogy az egyik ismerősön nem sokkal korábban hasonlón járt, így hát felhívtam, hogy adja meg az autómentő számát, amelyik rajta is segített. Felhívtam a kapott telefonszámot és segítség már úton is volt."
Kiss Tóth Tamás
Fura hangok a motortérből
"Éppen szüleim nyaralójába tartottam a Balatonhoz. A Velencei Tó környékén jártam, mikor az autóm először csak fura hangokat adott ki, aztán leállt. Mivel nem igazán értek az autókhoz, ezért nem is próbálkoztam azzal, hogy kiderítsem mi lehet a probléma. Az interneten szerencsére rátaláltam a Zsiráf Autómentő oldalára. Mivel profinak és megbízhatónak tűntek, máris tárcsáztam a telefonszámot. Megérzésem beigazolódott, tényleg nagyon megbízhatóak és egy óra alatt már a helyszínen is voltak. Utólag is köszönöm a gyorsaságot és a segítőkészséget."
Ballai Piroska
Tényleg bármikor és bárhova
"Egy nagyobb baráti társasággal tartottunk éppen hazafelé egy Erdélyi kirándulásból, mikor nem sokkal a határ után az egyik autó lerobbant. Szerencsére az egyik barátomnak meg volt a Zsiráf Autómentő telefonszáma. Felhívtuk és nem is gondoltuk volna, hogy ilyen gyorsan a helyszínre ér, ráadásul az sem jelentett problémát, hogy már késő este volt. Tényleg igaz, hogy bármikor, bárhova."
Adorján László
Hihetetlen gyorsan
"Éppen a kislányomat vittem kézilabda edzésre, mikor a Károly Körúton egyszer csak megállta az autó. Azonnal hívtam a férjemet és mivel szerencsére internet közelben volt, ezért gyorsan megtalálta a megfelelő autómentőt. Telefonáltam és a segítség 20 perc alatt a helyszínen is volt. Még a kislányom is időben beért az edzésre. :)"
Antalné Borókai Katalin